Az anyai gondoskodás, egy örök köldökzsinór anya és gyermeke között. Ahogy közeledett Zsombor születésnapja, úgy nőtt bennem a feszültség. A hiány, a tehetetlenség és lekötetlen energiák dúltak bennem. Egy gyermek, a legnagyobb boldogságot hozza egy anya életében, amikor megszületik és most a legmélyebb szomorúság ölel át szorosan.

Mit adhat egy anya a gyermekének, akinek már nem tudja személyesen átnyújtani az ajándékát? Kötődést, gondoskodást egy olyan módon, amivel ápolja gyermeke emlékét. Megszólítja, hozzátesz és formálja is egy kicsit a világot.

Tennem kellett valamit, alkotni, közösséget formálni. Valami olyat tenni, ami neki is tetszene és büszke lenne rá. Ő szerette a rendet, a környezet szépítését, a természetet a növényeket, a gépeket, az öntöző rendazereket és a klassz megoldásokat.

Minden egyes alkalommal, amikor a temetőben járok nagyon zavarta a szememet a mosószeres flakonok rendezetlen, igénytelen kupaca a csapok körül. Elmentem és vettem öntözőkannákat, amiket “átalakítottuk.”

Perzselően forró, fullasztó vasárnap délután volt, kimentünk a Rómaira és letelepedtünk a Duna partra és nekiláttunk alkotni. Amikor elmerengtem a távolba és a megnyugtató Duna vízét láttam, akkor jöttem rá, hogy pont az Északi vasúti összekötő hídra nézek, melyen Zsombor naponta kétszer átment, hogy iskolába járhasson.

Egymás után születtek meg az üzenetes öntözőkannák, az üzeneteimmel, Gota barátom csodás kalligrafikus képessége és Lucus dekorjai által. Jóleső izgatottság lett úrrá rajtunk, hogy elvihetjük majd a temetőbe a szörnyű mosószeres flakonok helyébe.