Nem túl nehéz. Meg is fogta, el is vitte valaki az összeset a temetőből. Még a ráfestett mondatok sem riasztották vissza. Vitte fürgén, gyors léptekkel a könnyen szerzett zsákmányt, bele sem gondolt, milyen sorsot húz magára. Neki mesélem el a kannák történetét.

Jól ismerem az alkotóját, aki a fiához jár a temetőbe. Jön kora reggel és késő este, napsütésben és hóhullásban, hidegben és forróságban. Jött azon a ragyogó júniusi napon is, ami a fia születésnapja volt. Tizenhetedik, ha a születése óta számoljuk. Az első, azóta.

Egy anya szeretné megajándékozni a gyerekét a születésnapján, és ez a vágy akkor sem múlik el, ha a fia már nem él. De minek örülne a fia odaátról? Mire lenne szüksége? Mi az, aminek értelme lenne? Sokat kellett gondolkodni rajta, mire kitalálta a szépen megrajzolt kannákat, amikkel egyszerre lehet ápolni a fia sírját és emlékét. A testét rejtő talpalatnyi föld gondozásához egy is bőven elég lett volna, de több kanna készült, mert egynek az oldalára nem fértek volna el az üzenetei. Kikerültek a temetőben, hogy mások is használják, és miközben locsolják a virágokat, olvassák el az ő gondolatait. És a kannák elindultak. Kézről kézre jártak. Örültek nekik, és megkönnyezték őket az emberek. Egészen addig, míg valaki nem jött, és… a történet folytatását már ismeritek.

Mióta hallottam, egyre azon gondolkodom, hogy milyen üzenetet kell egy kannára írni, hogy megmaradhasson a közösségé és beteljesíthesse a feladatát. Fájdalmasat? Fenyegetőt? Személyeset, hogy megmozdítsa az embereket? Segítsetek kitalálni!

R.K. jegyzete